Kövess minket

Aztaa

Katonának és rendőrnek öltözött, felfegyverzett MS-13 bandatagok rohantak le a bíróságot, hogy kiszabadítsák az egyik vezérüket

Legalább 20 fegyveres rontott be a hondurasi bíróságra, ahol legalább 4 rendőrt öltek meg és másik hármat megsebesítettek.

Megosztva

Forrás:

Az MS-13 bandát Los Angelesben alapították El Salvadorból érkező, az ottani polgárháború elől menekülő bevándorlók, akik miután az országuk politikai helyzete nagyjából rendeződött egyrészt önként, másrészt az USA nyomására visszakerültek a közép-amerikai otthonukba. Ott aztán elkezdték kiépíteni a bűnszervezüket elérve Hondurast és Guatemalát, majd megpróbálva betörni az Egyesült Államokba is – jelenleg az egyik legerőszakosabb bandának számítanak a térségben.

Forrás:

A szervezet egyik vezetőjét, Alexander “El Porky” Mendozát 2015-ben kapták el elsősorban a bűnszervezet létrehozása, valamint pénzmosás miatt, majd három évvel később 20 évig terjedő szabadságvesztésre ítélték. Viszont nemcsak e két vádpont került terítékre, hanem időközben gyilkossági ügyei is megjelentek a palettán, ezeket a héten készültek megtárgyalni észak-nyugat Hondurasban. Ekkor történt, hogy 20 katonai és rendőri egyenruhába öltözött, felfegyverzett férfi rontott be az épületbe, hogy kiszabadítsák Mendozát. A lentebbi videón látszik, hogy több katonának öltözött tag is bemasírozik az épületbe, majd a felvétel vége felé egy fehér trikós, gépfegyvert szorongató alak is feltűnik, ő lehet El Porky.

[vembed youtube=”wAGL2t5nRpE” ]

Forrás:

A rendőrök közül legalább négyen meghaltak, másik három pedig megsebesült, míg az MS-13 bandatagok közül egy ember biztosan meghalt. Az ő testét később megtaláltak egy környéken parkoló kisbuszban, amiben a halott bandatag mellett még a lőfegyvereket is ott hagyták.

Forrás:

Már az is gyanús volt, hogy a MS-13 miből tudta ennyire egyértelműen, hogy mikor, hol és az épület pontosan melyik részén fogják tartani El Porky-t, ezért erős az a feltételezés, miszerint a hivatásos szervek közül valaki összejátszott a bűnbandával. Juan Orlando Hernández elnök 2 millió lempirát, kb. 25 millió forintot ajánlott fel a nyomravezetőknek.

(
444 ; BBC)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés