Keresés
1O
Veszprém
2018.11.18., vasárnap (Jenő)

Balatoni körvasutat is ígérnek a közútfejlesztési programban

MTI- 2016.09.16. 14:00
344
2500 milliárd forintos útfejlesztés indul - jelentette be Lázár János.

A kormány 2500 milliárd forintos közútfejlesztési programot hagyott jóvá szerdán - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A tárcavezető kifejtette, 2022-ig 81 főút újulhat meg és mintegy ezer kilométer új négysávos autóút és autópálya épülhet hazai és európai uniós forrásokból, ami az infrastruktúrafejlesztése mellett a gazdasági versenyképességet is növeli majd.
Az útfejlesztések pontos jegyzékét az erről szóló, hamarosan nyilvánosságra kerülő kormányhatározat tartalmazza majd. Lázár János példaként említette az M2-es gyorsforgalmi út Budapest és Vác közötti szakaszát, amelyre 57 milliárd forintot költenek, valamint a várpalotai elkerülő út befejezése 18 milliárd forintért, továbbá a megyei jogú városok összekötését az autópályákkal és minden autópálya kivezetését az országhatárig.

Szólt arról is, a kormány a következő időszakban szeretné megkezdeni a beruházásokat, egy jelentős részüket pedig már szeretné 2018-2019-ben befejezni.

A kabinet emellett 1100 milliárd forintot szán vasútfejlesztési programra, amelynek egyebek mellett része lesz a Nyugati és a Keleti pályaudvarok felújítása, valamint egy balatoni körvasút létrehozása - ismertette Lázár János.

Forrás:Off Média

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte továbbá, hogy a Volán 180 új autóbuszt szerez be mintegy 22-24 milliárd forint értékben a gazdasági kabinet javaslatára, bevételi lehetőséget teremtve a magyar buszgyártóknak.

Lázár János szólt arról is: a kormány elfogadta Pest megye fejlesztési koncepcióját, amelynek települései 2016-tól kezdődően 80 milliárd forintnyi célzott állami forrásban részesülnek. Idén 5, jövőre 25, majd pedig 50 milliárd forintot kapnak mikro-, kis- és közepes vállalkozások, egyházak, nonprofit szervezetek és települési önkormányzatok.

A Testnevelési Egyetem fejlesztésének első két ütemére 44 milliárd forintot nyújt a kormány, első lépcsőként rekonstrukciókra, majd egy 2018-ig megépítendő új tömbre az Alkotás úton - ismertette. Kiemelt állami beruházásként hagyta jóvá a kormány a vízügyi ágazat mintegy 300 milliárd forintos beruházást.

A miniszterelnök a kormány nevében garanciát vállal a 2024-es olimpiai pályázat következő szakaszának megvalósítására - sorolta a döntéseket a miniszter, hozzátéve: jóváhagyták a világban üldözött keresztények megsegítéséért felelős tízfős államtitkárság felállítását is az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

Több tucatnyi törvény módosítása várható az egységes elektronikus ügyintézési rendszer kialakítása érdekében, az "elektronikus akadálymentesítésért", a személyes ügyintézés elkerülése érdekében - ismertette a tárcavezető.

A gazdasági adatok áttekintését követően Lázár János kijelentette: 2010 óta 660 ezerrel nőtt a munkahelyek száma Magyarországon, és időarányosan soha akkora összegű adó nem folyt be az államkasszába, mint idén. Mindezek ellenére vizsgálják, hogyan növelhető a gazdaság teljesítménye, amelynek egy lehetséges iránya a járulékcsökkentés.

A miniszter kérdésre előrehaladottnak ítélte a paksi bővítés engedélyezési eljárását, amelyről, mint mondta konstruktív együttműködés zajlik az Európai Bizottsággal.

A kórházi kancelláriarendszer kialakításáról "érzékeny vita" zajlik - válaszolta, hangsúlyozva: a kormány egy jó fenntartói rendszerben érdekelt, amelynek kialakításáról megítélése szerint támaszkodni kell a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tapasztalataira is.

A miniszter kérdésre súlyos hibának tartotta, hogy kormányzásuk alatt, 2018-ig nem épül ki közvetlen összeköttetés a repülőtér és Budapest belvárosa között, mint mondta, a vizes világbajnokságig ugyan lesznek eredmények ez ügyben, de nem átütő erejűek.

Lázár János kérdésre "a szervező aljas hazugságának" nevezte Gyurcsány Ferenc szavait, aki a miniszterelnökre és a házelnökre is célzott, amikor megnevezte a 2006-os zavargások megszervezőit. A külföldi titkosszolgálatok magyarországi jelenlétéről szóló kijelentésére ugyanakkor Lázár János azt mondta: mivel Gyurcsány Ferenc több évig volt az ország miniszterelnöke, erről adekvát információi lehetnek. Hozzátette: nem cáfolja, hogy egyes titkosszolgálatok jelenléte igen erős az országban.

Beszámolt arról is: a Seuzo-kincsek megszerzésének körülményeiről szóló adatok 30 éves titkosítását azért kezdeményezte, hogy azok nyilvánosságra kerülése ne hátráltassa a kincs további részeinek megvételét. Ígéretet tett ugyanakkor arra, hogy a teljes gyűjtemény megszerzése után felülvizsgálják a titkosítást.

A Budapest-Belgrád vasútvonal beruházásával kapcsolatban nem merült fel a korrupció gyanúja - mondta -, a 85 százalékban kínai hitelből megvalósuló beruházásról azért tárgyal a kormány az unióval, hogy annak tenderei teljes egészében megfeleljenek az uniós jognak.

Ugyancsak kérdésre reagálva úgy fogalmazott, "őskáosz van nagyon sok ember fejében" 1956-tal és azt követő kivégzésekkel kapcsolatban, ezért nagyon hiányolja már azokat a plakátokat, amelyek "Kádár János gyilkos mivoltára" figyelmeztetnek.

A Magyar Nemzet a fideszes Farkas Flórián parlamenti bizottsági tagságának megszűnéséről kérdezte Lázár Jánost, aki azt mondta, bizottsági tagcserék heti rendszerességgel fordulnak elő, az elmúlt 25 év parlamenti gyakorlatában pedig nem számít kirívó esetnek, ha egy képviselő nem vesz részt aktívan egy bizottság munkájában. A lap újságírója ezt követően azt kérdezte, hogy a munkaalapú társadalmat hirdető kormány miért nem szankcionálja ezt, Lázár János pedig erre válaszul arra szólította a kérdezőt, hogy "ne cigányozzon", majd kijelentette, Farkas Flórián elvégezte a rábízott munkát.


Hozzászólások