Keresés
2O
Veszprém
2018.11.18., vasárnap (Jenő)

Idén már heten belefulladtak a Balatonba

MTI- 2016.08.12. 10:00
399
Mintegy 200 embert mentettek ki a vízből.
Fürdőzés és vízi közlekedés szempontjából is biztonságos, kiegyensúlyozott a balatoni szezon, a nagyobb terhelés ellenére a tavalyihoz hasonlóan alakult a vízi rendőrök mentéseinek száma, akik eddig több mint kétszáz embert mentettek ki a vízből - számolt be Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője

Ezen a nyáron eddig jóval változékonyabb volt az időjárás mint tavaly, és több ember érkezett a Balatonhoz. A tó 155 kijelölt és ennél is több jelöletlen fürdőző helyén forró napokon több mint 300 ezren fürdőznek, ekkora tömeg biztonságát őrzik a vízi rendészek és mentők.

Forrás:offmedia.hu
Idén eddig heten fulladtak a tóba, ami időarányosan azonos a tavalyi számmal. Ami az idei vízbefulladásokat illeti, egyik sem baleset következménye volt, hanem különböző okokból bekövetkezett fürdőzés közbeni tragédia, amelyeket egy közvetlen közelben tartózkodó vízi rendőr vagy vízi mentő sem tudott volna kivédeni - mondta Horváth László.

Beszámolt arról is, hogy egyre több a vízi rendezvény, amelyek zöme problémák és balesetek nélkül lezajlott már. Vízi közlekedési baleset nem történt. Az, hogy az erős szélben időnként bajba kerülnek vitorlások műszaki okok vagy tudásbeli hiányosságok miatt, normális ügymenetnek tekinthető - tette hozzá.

Hangsúlyozta, az, hogy a Balaton továbbra is Európa legbiztonságosabb tava, és ugyanolyan biztonságot tud nyújtani, mint a korábbi években, a civil vízi mentőknek is köszönhető, akikkel nagyon jó a vízirendészet együttműködése. Az egyik viharban például csak a zamárdi mentők 10 embert mentettek ki a vízből. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a közvetlen mentéseken túl több sürgős ellátást igénylő egészségügyi problémánál is hathatós segítséget nyújtott.

A balatoni vízirendészet 21 hajóval teljesít szolgálatot a Balatonon.

Hozzászólások