Keresés
3O
Veszprém
2018.11.20., kedd (Jolán)

Nem bérgyilkosként robbantott a gyanúsított a Teréz körúton

MTI- 2016.10.20. 11:36
495
Egy büntetlen előéletű, magyar állampolgárt gyanúsítanak hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel.

Meggyanúsítottak egy férfit a bűncselekménnyel

Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Keresztes Imre főügyész.

Keresztes Imre elmondta: a fiatalember a gyanúsítás ellen és őrizetbe vétele ellen is panasszal élt, ugyanakkor a főügyészség kezdeményezi előzetes letartóztatását.

Beszámolt arról is, hogy a gyanúsított a felvételek alapján egyedül követte el a bűncselekményt, a nyomozás során nem merült fel, hogy bérgyilkosként robbantott volna.

Keresztes Imre főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője (k), Papp Károly altábornagy, országos rendőrfőkapitány (j3) és Hajdu János, a Terrorelhárító Központ (TEK) főigazgatója (j) sajtótájékoztatót tart a Központi Nyomozó Főügyészségen
Forrás:MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Papp Károly: folyamatosan javul a sérült rendőrök állapota

Folyamatosan javul a Teréz körúti robbantásban megsérült rendőrök állapota, remélhetőleg néhány hónap múlva vissza tudnak állni a rendőri szolgálatba - közölte Papp Károly országos rendőrfőkapitány.

Az altábornagy elmondta: mintegy ezer bejelentés érkezett az üggyel összefüggésben; ezek közül egyiket sem "tették félre", a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda valamennyit ellenőrizte. 

A főkapitány megköszönte a társszervek együttműködését és jelezte: az Országos Rendőr-főkapitányság továbbra is biztosítja a főügyészség számára a humán erőforrásokat és a technikai eszközöket az ügy felderítéséhez.

Karmacson visszahúzódónak ismerik a gyanúsítottat

A családjával együtt visszahúzódónak ismerik Karmacson azt a fiatal férfit, akit a sajtóinformációk szerint a Teréz körúti robbantással összefüggésben fogtak el szerdán.

Az MTI tudósítója csütörtökön a Zala megyei településen több helybéli lakostól is úgy értesült, hogy a család nagyjából egy évtizede él a településen. Többnyire távolságtartónak tartják őket. Az apa és új felesége egy közeli településen tanít, illetve a családfő ingatlanközvetítéssel is foglalkozik, a huszonéves gyanúsítottnak pedig egy néhány évvel fiatalabb húga is van. Elvált édesanyjuk a fővárosban él.

Kelemen István (független), a település polgármestere az MTI-nek elmondta: az apa egy éven át Karmacs polgármestere volt, mandátuma azért szűnt meg, mert a képviselő-testület az önfeloszlatás mellett döntött. Az időközi választáson mást választottak polgármesternek a szavazók.

Tévések egy családi ház, a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjének otthona előtt Taksonyban
Forrás:MTI Fotó: Máthé Zoltán

Kelemen István azt mondta: a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerdai akciójáról nem sokat tudnak, ugyanis azt az utcarészt, ahol a család háza áll, lezárták szerda délután. Ismeretei szerint a fiatal férfit nem ott fogták el, legfeljebb házkutatást tarthattak a családi házban.

Az MTI által megszólított karmacsiak közül egy férfi - aki szomszédja a családnak - azt mondta: az elmúlt 10-15 napban többször is látta a "magának való" fiatal férfit, és nemcsak otthona környékén, de a faluban is. 

Az eddig nyilvánosságra hozott felvételek alapján úgy vélekedett, hogy azokon valóban a huszonéves karmacsi fiatal van.

Azt többen is elmondták, hogy a történtek miatt leginkább a fiatal férfi családját sajnálják, hiszen a gyanúsítás nekik árthat, az ő életüket nehezíti meg főként ez a teher.




Hozzászólások