Keresés
3O
Veszprém
2018.11.20., kedd (Jolán)

Ősszel is pezseg majd az élet a Balatonon

Offmedia- 2016.09.28. 20:04
1155
Kerékpártúrák (2000 kilométernyi útvonalon) és kulináris élvezetek várnak októberben a Balaton körül.

Az őszi Balatonra már nem csak a magyarok, de a külföldiek is kíváncsiak. Őket is várják az idén hatodik alkalommal megrendezendő Nyitott Balaton programsorozatra. Az akcióban a regionális TDM-szövetséghez tartozó mind a 17 település részt vesz. Ez lefedi az egész Balatont, mindkét parton érezhetően felpezsdülhet az élet ősszel is.

Az akció egyik célja, megmutatni, hogy a balatoni régió nem csak a nyári, fürdőzésre alkalmas időszakban jelenthet vonzó úti célt a turisták számára, hanem ősszel is képes olyan kínálatot biztosítani, amiért érdemes ideutazni. Az őszi akció középpontjában a balatoni borok, ételek és az aktív programok állnak. A akcióban több mint  száz vendéglátóegység, borospince szállásadó programja is megjelent. Ezek nagyobb részben ingyenes programot kínálnak, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot a célcsoport körében. A Magyar Turisztikai Ügynökség regionális irodája ezért is támogatja az akciót – nyilatkozta a helyi sajtónak Varga-Dani Barbara, a balatoni iroda vezetője.

Az őszi Balaton programkínálatában számos kerékpártúra szerepel. A kerékpározás népszerűsítése érdekében, komoly online fejlesztések is zajlottak az elmúlt időben. Jó példa erre a balatoni kerékpárutakat bemutató www.balatonbike.hu webapplikáció, amelynek segítségével mintegy 2000 km kerékpárutat dolgozott fel a Balatoni Regionális TDM szövetség 41 különböző túrába csoportosítva, oly módon, hogy minden célcsoport megtalálhassa a számára legmegfelelőbb útvonalat - mondta Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke.

A kerékpározás mellett, a kulináris élvezeteken lesz a hangsúly októberben. A balatoni turizmus több szempontból is alapvető változáson megy keresztül - mondta korábban egy sajtóinterjúban Hoffmann Henrik, a Balatoni Regionális TDM Szövetség elnöke.

A teljes programkínálat a www.nyitottbalaton.hu oldalon.


Télen még semmi nem történik a Balatonnál?

Az ősz mellett, már a téli akciókra is koncentrálnak a Balatonnál! Jó példa erre Füred kapitány és a Szuperhősök karácsonya elnevezésű karitatív akció, amely tavaly több turistát is vonzott az egyébként meglehetősen „kihalt" téli Balatonra. Az akció szervezői elmondták: idén is szeretnék megszervezni a programot.

Forrás: Balatoni Regionális TDM Szövetség

Hozzászólások