Kövess minket

Stílus

Komplett kollekcióval tiszteleg a Supreme a Velvet Underground előtt

Megosztva

Forrás:

Felfedte újabb “kollaborációját” a Supreme, a márka ezúttal a legendás New York-i avantgárd rock együttes, a The Velvet Underground előtt tiszteleg.

Van is miért, hiszen az 1965-től 1973-ig aktív, egy újraegyesülést (1992-1994) is megélt zenekar olyan mértékű hatást gyakorolt a rockzenére, amilyenre nem sokan voltak képesek a történelem során. Az öt stúdióalbumot jegyző Velvet habár kereskedelmi szempontból a saját korában még nem tudott túl sok sikert felmutatni (ettől függetlenül már ekkor nagyon népszerűek voltak), a későbbi generációk punk,-alternatív-és hard rock előadói mind-mind inspirálódtak a Lou Reedék által megalkotott, avantgárd elemekkel tarkított art-és kísérleti rockból.

A banda Andy Warhol ajánlására egy LP erejéig összeállt a német származású énekesnővel, Nicóval, ennek eredménye lett az azóta kultikussá és ikonikussá vált The Velvet Underground & Nico nevet kapó bemutatkozás, mely 13. helyen szerepel a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albumának listáján és az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben is, és melyről a HVG teljesen jogosan a következőt írta: „Ha nem lett volna, másképp nézne ki a rock and roll története.”

Forrás:

Forrás:

Lévén, hogy tősgyökeres New York-i márkakáról van szó, a Supreme úgy gondolta, ideje leróni a tiszteletet a Nagy Almából útjára induló zenekar előtt, ehhez pedig egy egészen korrekt, meglehetősen vintage-beütésű kollekciót rittyentettek össze. A Supreme szerencsére nem ment le H&M-be, és egy picivel kreatívabban járt el a tervezésnél, épp ezért sem az Andy Warhol által rajzolt, a zenekar debütalbumának (a fent hivatkozott The Velvet Underground & Nico, 1967 – a szerk.) borítójáról jól ismert banán van a felsőkön, hanem az imént említett korong hátoldalán szereplő fotók és a lemez tracklistje.

Természetesen az 1970-es Loaded pirosas-füstös-metróaluljárós coverje mellett, amit a készítők szintén átvettek és ingre nyomták, de ott van még Nico is, akinek arca külön kapucnis pulcsin tűnik fel, az együttest ábrázoló bájos gyerekrajzokról meg már nem is beszélve.

Forrás:

Forrás:

A kollab ingeket, pólókat és kapucnis pulóvereket foglal magába, utóbbiakat fehér, fekete, piros, kék, sárga, barna és türkiz színekben találjuk meg. A kollekció most csütörtökön, azaz szeptember 19-én jelenik meg, a Supreme brooklyni, New York-i, Los Angeles-i, párizsi és londoni üzleteiben és persze online. Japánban szokás szerint két nappal később, 21-én droppolnak a darabok.

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Lou Reed, a zenekar frontembere, a szólóban is legendás zenész egyébként 2009-ben már – Kate Moss, Morrissey, Mike Tyson, Nas és sok más neves alak mellett – Supreme pólóra került egyszer, az éppenséggel így mutatott:

Forrás:

Forrás:

Forrás:
Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés