Kövess minket

Hiphop

Robbanások, kikockázott testrészek és ugrándozás minden mennyiségben – így forgott le Lmen Prala „STEVE-O” című új klipje

Akcióban a T$ULA GANG.

Megosztva

Forrás:

Czakó Balázs „normál esetben” fotózással keresi meg a kenyérre valót, ám van egy másik nagy, mondhatni gyerekkori szenvedélye is, mégpedig a rap zene. Eleinte csak lelkes hallgató volt, mostanra viszont egyre több melója akad hiphop előadókkal, hiszen újabban albumfotózásokat, illetve videók elkészítését is vállalja. Így kerülhetett oda Lmen Prala múlt héten megjelent, STEVE-O című számának a klipforgatására is, hogy a háttérben meghúzódva dokumantálja az úgynevezett munkafolyamatokat, vagyis a rövid snitteket és az azok közötti, annál hosszabb, a mezei rajongók számára láthatatlan holtjátékot. Az eredmény egy hét perces werkfilm lett, amely Balázs saját Youtube csatonáján landolt szombat este, a fotós CamOn sorozatának harmadik epizódjaként.

[vembed youtube=”igL73g6al80″ ]A STEVE-O klip forgatása két napig tartott, nappali és esti jelenetek váltogatták egymást – a legnagyobb előkészületeket pedig egy leharcolt autó felrobbantása jelentette, nem csak az ilyenkor kötelező biztonsági óvintézkedések miatt, hanem mert a lángoló roncs előtt felvett jelenetekbe igencsak beleizzadtak a srácok – nem csoda hát, ha többen hirtelen jött  hőségben jól neki is vetkőztek, az egyik emberke például még az alsógatyájától is megszabadult néhány röpke pillanatra.

Gördülékenyen zajlottak tehát az eseméyek – a végeredméy alább megtekinhető.

[vembed youtube=”2IlNbbeMOWk” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés