Keresés
2O
Veszprém
2017.11.18., szombat (Jenő)

Újra gyerekké váltak a celebek, így segítettek a nagycsaládosoknak

Káposztás Vivien- 2016.07.07. 17:32
1455
Július 7-én első alkalommal rendezték meg a Nagy kaland napját,a nagycsaládosok számára.

A kislődi Sobri Jóska Élmény- és kalandparkba száz nagycsalád (hatszáz gyerek és felnőtt) kapott meghívást a jótékonysági napra, melynek szervezésében a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) is részt vett. Az egész napos rendezvény célja, hogy kalandokhoz, élményekhez juttassanak olyan nagycsaládokat (minimum 5 fő) akiknek nincs alkalmuk nyaralásra, hasonló programokon való részvételre.

A délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényt Ovádi Péter, a program fővédnöke, Veszprém város önkormányzatának képviselője, frakcióvezető, Jáger Balázs a Sobri Jóska Kalandpark ügyvezető igazgatója és Kapot Ildikó a NOE veszprémi elnöke nyitotta meg.

Nem ez volt az első karitatív felajánlása és programja a kalandparknak, hangsúlyozta Jáger Balázs, aki azt is elmondta, hogy kötelességüknek érzik támogatni a nehezebb helyzetben lévőket, ezért szeretnék ezt a rendezvényt, hagyományt teremtve, minden évben a Népesedési Világnaphoz és a kalandpark születésnapjához, július 11-hez kötni. Az olimpia évében, szintén fontosnak tartják, hogy játékos programokkal segítsenek felhívni a figyelmet a mozgás és a szabadidő hasznos eltöltésének fontosságára, amihez kapcsolódva művészekből álló vetélkedőt is szerveztek a programok részeként.

Az ún. „celebvetélkedőn” részt vett, Bebe, Kováts Vera, Nyertes Zsuzsa, Gájer Bálint, Temesi Bertalan, Moór Bedy, Miss Bee (Somorjai Ilona), Ács Balázs, Farkas Zsolti, Szőlőskei Tímea, Erdélyi Tímea, Pilát Gábor.

Celebvetélkedő

A színészekből, énekesekből, írókból álló "celebek" két csapatot alkotva versenyeztek különböző számokban. Megmérettettek magasból ugrásban, tutajhúzásban és faltörésben is. A Nyertes Zsuzsa által vezetett Nyertesek és a Böbe vezényelte Hangulat GTK névre keresztelt csapatok minden félelmüket leküzdve hősiesen helyt álltak. Végül győzött a jobbik, a Hangulat csapata.

Bebe leküzdötte tériszonyát és bátran ugrott

Azért utána egy kicsit remegett...

Nyertes Zsuzsa vagány, belevaló nőként ugrott

A Celebolimpia résztvevői

és nyertesei

A rendezvényen többször elhangzott, hogy a játék nagy összetartó erővel bír, erősíti a családok egységét. E mellett a jó ügy, a jótékonyság egységet kovácsol.

A Celebolimpia után tartott sajtótájékoztatón Kapot Ildikó a Nagycsaládosok Veszprémi Egyesületének elnöke elmondta, egy családban a sok gyerek már eleve hatalmas kaland. Óriási segítség ez a felajánlás azoknak a családoknak, akik egyébként nem tudnának ehhez hasonló programot biztosítani a gyerekeknek. Az első száz regisztrált családnak nyílt alkalma arra, hogy ezt a napot, a bakonyi parkban tölthessék, hogy élőben láthassák az éppen húsz éves születésnapját ünneplő Alma együttest - mondta Kapot Ildikó.

Az Alma Együttesnek is szólt a ma van a Szülina-pom-pom-pom

A gyerekek önfeledten kiabálták a vitaminokat a koncerten

Nyertes Zsuzsa, színésznő, a Celebolimpia Nyertesek csapatának vezetője elmondta, bár neki "csak" egy gyermeke van, de a húgainak összesen 7, így maga is nagycsaládosnak vallja magát, a jótékonyság pedig szívügye, így nagyon örült a felkérésnek.

Bebe, énekes és a győztes Hangulat GTK csapatának kapitánya leszögezte, hogy a család mindennél fontosabb, minden más csak ez után jöhet. Mint mondta, ő maga is szívesen adományoz, jótékonykodik, de mivel már visszaéltek a bizalmával, így nagyon megnézi, hogy hova megy a segítség, amit felajánl. Megköszönte, hogy itt lehetett ma a kalandparkban, ahol egy napra ő is újra gyerek lehetett.

Kapot Ildikó, Jáger Balázs, Bebe és Nyertes Zsuzsa a sajtótájékoztatón

Még több fotó az I. Nagy Kaland Napjáról

Hozzászólások